Rövid szakaszos csőbélelés és javítás – ha egy kisebb beavatkozásra van szükség

A csatornák javításának egyik legmodernebb lehetősége a csőbélelés. Ennek során nincs szükség a falazat megbontására, enélkül kijavíthatóak az apróbb és a nagyobb hibák egyaránt. Nem jelent gondot a repedés, a törés vagy a tömítés, hiszen ezzel az eljárással egyszerűen orvosolhatóak a felmerülő problémák. De mi az eljárás lényege? Milyen előnyei vannak és kinek ajánlott?

A csőbélelés lényege, hogy a meglévő csatornába egy, az eredetinél szűkebb átmérőjű csövet vezetnek be. Ennek eredményeként megnövelhető azok élettartalma, és kiküszöbölhetőek a különböző meghibásodások, pl. a repedés és a törés. A folyamatot megelőzően a meglévő vezetéket minden szennyeződéstől meg kell tisztítani, hiszen csak ebben az esetben húzható/tolható a helyére az új.
A lehetőségnek több fajta kivitelezése is létezik, amelyek közül az egyik a rövid szakaszos megoldás.

A rövid szakaszos csőbélelés

A víz elvezetése a csatornarendszer kiépítésével vált lehetővé, ami természetesen a családi házak és a kisebb lakások esetében egyaránt kivitelezhető. A csatornázást követően azonban előfordulhat, hogy a tömítések elöregednek, vagy a csövek megrepednek, esetleg eltörnek. Egy-egy ilyen probléma orvoslására nyújt kiváló lehetőséget a rövid szakaszos csőbélelés.
Ennek lényege, hogy a rendszerben keletkezett sérülés a talaj vagy a fal megbontása nélkül megjavítható. Abban az esetben érdemes emellett a lehetőség mellett dönteni, ha nincs szükség a teljes rendszer felújítására. Ezzel az eljárással egyszerre kb. egy fél méteres szakasz javítása válik elérhetővé.

Gyorsak vagyunk, megbízhatóan dolgozunk és 100% biztos, hogy elégedett lesz a szolgáltatással. Hívjon most!

 

Hogyan zajlik a rövid szakaszos csőbélelés?

A szakemberek a munka megkezdése előtt mindenképp felmérik a csövek állapotát. Ennek során megvizsgálják a felmerült probléma komolyságát és ellenőrzik, a csatorna állapotát. Így kiderül az is, hogy szükség van-e a rendszer megtisztítására, hiszen a csőbélelés csakis szennyeződésmentes területen végezhető el.
Ezt követően a megfelelő helyre juttatják az új csövet. Ezek PVC-ből, polipropilénből vagy polietilénből készülhetnek. A rögzítéshez általában maximális tapadást biztosító gyantát használnak fel, hogy az eredmény hosszú időn át tartós maradjon. Amennyiben szükség van rá, a két cső közti területre térkitöltő anyagot juttatnak.

Miért előnyös ez a megoldás?

A csőbélelési technológia hazánkban viszonylag új javítási lehetőségnek számít, azonban Németországban már 1991-ben eredményesen alkalmazták. Az így kezelt szakaszok a mai napig teljes biztonsággal működnek, azóta nem merült fel probléma a működésükkel kapcsolatban. Mindez alátámasztja a technológia előnyeit.
A rövid szakaszos csőbélelés lehetőséget biztosít a meglévő csatornarendszer javítására. Ehhez pedig nincs szükség a fal vagy a talaj megbontására, így a munkafolyamat végeztével nem lesz szükség további karbantartásra. Ennek köszönhetően a javítás egyszerűen és gyorsan elvégezhető, a felmerülő gondok rövid időn belül a múlté lehetnek. Maga a folyamat rendkívül hatékony és hosszú távon tartós eredményt biztosít.

Amennyiben az Ön háztartásában is probléma merült fel a csatornarendszerrel kapcsolatban, akkor valószínűleg eredményesen alkalmazható a rövid szakaszos csőbélelés technológiája. A szakemberek a felmérést követően megjavítják a sérült szakaszt, így Ön továbbra is élvezheti a jól működő rendszer előnyeit.